Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Ibrány bemutatása

2006.02.03. 19:00:33 Ibrány címere



Ibrány jellegzetesen mezővárosias, alföldi település. A Tiszaháton, a Rétköz nyugati részén, a Tisza és a Lónyai-csatorna által határolt területen fekszik.





Ibrány bemutatása


Ibrány jellegzetesen mezővárosias, alföldi település. A Tiszaháton, a Rétköz nyugati részén, a Tisza és a Lónyai-csatorna által határolt területen fekszik.





Településszerkezetét alapvetően természeti környezete határozza meg. A rétközi települések jellemzőjeként először csak a kiemelkedő szigeteken, dombokon telepedtek meg az emberek. A szájhagyomány szerint Ibrány 13 dombra épült. A Tisza szabályozása után a kevésbé magas helyekre is építkeztek, majd a dombok közötti mélyedések feltöltése, kiszáradása után a lapályokon is megindult a lakóházak építése. A hajdan különálló falurészek teljesen összeépültek, kialakítva egy sajátos, elnyúlt településszerkezetet.




A település kialakulását a történeti és a régészeti feltárások is 700 évre becsülik. A település neve (Ibrány) a honfoglalás és az államalapítás időszakára utal. Mint a legrégebbi településnevek, ez is személyi eredetre utal. Vélhetően a mohamedán Ibrahimból alakult ki, s változott, formálódott századokon át. Egyes emlékek Ibrahim nevű főespereshez kapcsolják a név származását az 1235-ben keletkezett adománylevél alapján. Az első meghatározó dokumentum, amelyben Ibrány mint településnév szerepel, IV. László király 1280-ban kelt adománylevele.

A vidék korábban lakott voltára utalnak a régészeti feltárások is. A város határában lévő homokdombok gazdag lelőhelyei az obszidiánból pattintott nyílhegyeknek, pengéknek, kőbaltáknak, a bronzkorból származó tárgyi emlékeknek.

Az 1985-ben feltárt honfoglaláskori temetők bizonyítják, hogy ezen időszakban is lakott volt e hely. A műemléki református templom tatarozásakor kiderült, hogy a gótikus stílusú templom eredetileg román stílusban épült és bizonyíthatóan azonos a pápai tizedlajstrom által 1332-ben említett Szent György-templommal.




A település életében meghatározó esemény volt, amikor a Péc nemzetség tagjai 1435-ben adományként megkapták a települést. Az itt élők magukat ibrányiaknak kezdték nevezni. A család hosszú századokon át a megye közéletének és a helyi politikának az irányítója volt. Aktivitásuk a vármegye határain kívül is ismertté tette a család nevét. Tagjai ott találhatók a Bocskai-féle szabadságharcban, -törökök elleni kűzdelmekben és a kuruc mozgalmakban. Az 1604-ben Bocskaival egyezséget kötő hajdúkapitányok egyike Ibrányi Ferenc.

Ibrányi Mihály is hajdúkapitány, 1636-ban és 1644-ben I. Rákóczi György egyik hadvezére. Ibrányi László 1672-ben már kuruc vezér, előbb Thököly Imre, majd II. Rákóczi Ferenc ezereskapitánya. Az ibrányiak életében a 18. század fordulatot hozott. A nagy múltú család birtokait fokozatosan elveszítette, elszegényedett, a század végére teljesen kiszorult a községből. A 15. század közepén épült az ibrányi vár, amely a későbbiekben meghatározó szerepet játszott a település sorsában. 1463-ban már kétségtelenül állott, erről Mátyás oklevele tudósít. A királyi végvárként használt épület eredetileg várkastély volt, melyet palánkfal vett körül.

A vár csak a 17. század második felében és a 18. század elején vált megyei szempontból is igazán jelentőssé, amikor kapitányai már a vajai Ibrányiak voltak. A 19. második felében üressé vált kastély elpusztult. Helyén legelőként őrzi "vári legelőként" az emlékét.




Ebben az időszakban a település életét alapvetően természeti környezete határozta meg. Gazdaságában a rétközi vizivilág adta vadászat, halászat állattartás dominált.Az 1860-as évtizedben végrehajtott Tisza-szabályozás, a Belfő- és a Lónyai-csatorna építésének következtében a rétközi táj arculata megváltozott, eltűnt a vizivilág. Megnőtt a művelhető földterület, az Ibrányi család fokozatos elszegényedésével egyre nagyobb teret nyertek más földesurak bérlőként, vagy tulajdonosként. A helység jobbágyai, parasztjai azonban szegények maradtak.

Ebben az időben a település a nagy lélekszámú falvak közé tartozott, lakosainak száma 3000 fő körül volt. Irányítását a 20 virilistából és 15 választott tagból álló testüleet végezte. Egyre erőteljesebben érlelődtek a falu életében a polgári létforma csírái. Az iskola mellett 1890-től óvoda is működött, 1889-ben létrehozták a művelődési kört, amely megalapította a közösségi könyvtárat.

1895-ben az ibrányi uradalmak a térség legjobban gépesített birtokai voltak. Megalakult, elsőként a környéken a hitelszövetkezet, 1920-tól a hangyaszövetkezet révén is bekapcsolódtak az országos kereskedelmi életbe.




A harmincas évek végére Ibrány modernnek számító közösséggé lett. Vasútállomása, postája, villanya, teljesen osztott iskolája, óvodája, gyógyszertára, orvosa, állatorvosa volt.





A föld az ibrányi nincsteleneknek mindíg az álma volt és harcoltak érte. E vidéken elsőként osztottak földet a Károlyi-féle reform keretében. 1945-ben 1142 igénylő 4240 hold földet kapott. A szövetkezés régi hagyományai újraéledtek. 1946 nyarán kereskedelmi céllal népi szövetkezetet hoztak létre. Alapítói az ország első Kossuth-díjasai közé tartoztak. 1962-ben a település gimnáziumot kapott, amely nagymértékben megerősítette és elmélyítette a körzetközponti szerepkört. Ettől az időszaktól több gazdálkodó szervezet, intézmény tevékenysége térségi jellegűvé vált, ellátva a környék lakosságát, egyben elindítva a település várossá fejlődésének folyamatát. 1993-ban ibrány városi rangot kapott. ..................





Ibrány weblapjának megnyítása









Kövessen minket