Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Tanulmányút a Stender AG szervezésében

2017.11.06. 8:08:00


     Kenyeres Sándor

A Stender AG meghívására tanulmányúton jártunk Németországban a Nyidoter Kft nagyobb Stender tabac 2 tőzegfelhasználó dohánytermelőivel, palánta előállítóival, valamint szaktanácsadó kollégáimmal.

A kétnapos túra során megtekintettük az aschorni tőzegmezőket, ahol a cég a tőzegbányászati tevékenységét végzi. Itt a tőzegmezők előkészítését, kitermelését, a kitermelt anyag tárolását, forgatását és szárítását mutatták be a Stender AG képviselői. Ezt követően a letermelt területek rekultivációja is bemutatásra került a szakmai csoport részére. Az eredeti környezeti állapot fenntartása kiemelt program Németországban, mely a Stender AG részéről is prioritást élvez.

Betekintést nyerhettünk Papenburgban, a cég üzemében a tőzeg feldolgozási, csomagolási tevékenységébe és egy rövid bemutató filmet is megtekinthettünk a cégről. Itt a saját és más országból érkező alapanyagok frakciókra bontása, ezek különböző arányokban történő keverése,  valamint perlit és tápanyag hozzáadása történik a tőzeg keverékhez a felhasználók és az általuk termelt növénykultúrák igényeinek megfelelően.

Ezen programok közben és után meglátogattunk néhány gazdaságot is, ahol a tőzeg felhasználásán túl az adott gazdaságok megújuló energia termelő és hulladékhasznosító tevékenységéről, termelési szerkezetéről, termelőeszközeiről, fejlesztési terveiről, termékpiaci és munkaerő piaci helyzetről is információhoz juthattunk.

Az említett programokon kívül erőteljes benyomást tett ránk a rendezett környezet, a német emberekre jellemző kitartás és céltudatosság, a vállalkozásokat támogató gazdasági környezet, mely párosul egy tudatos fogyasztói társadalommal, ahol a hazai termék vásárlása prioritást élvez a más országokból származó termékekkel szemben még akkor is, ha az drágább. Igaz, a német vásárlói piacon meglévő jövedelemviszonyok ezt lehetővé is teszik.

Az út színvonalát tovább emelte a hamburgi városnézés hajóval, majd az átkelés az Elbán komppal  és a vendéglátás, mely kitűnő volt.




















 



Forrás: Kenyeres Sándor Nyidoter Kft. ügyvezető igazgató







Kövessen minket