Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Ha terem, jön is a dohány

2008.07.08. 8:04:48

Ha terem, jön is a dohány

2008.07.08.


Más országokkal együtt hazánk is lobbizik a jelenlegi uniós támogatás fenntartásáért. A megyében szükség van a dohányágazatra, termelni kell ezt a nagy hozzáértést igénylô, sok ezer embernek megélhetést nyújtó növénykultúrát hangsúlyozták a szakemberek, akik részt vettek az ULT Magyarország Zrt. immár hagyományos határszemléjén.


Bittner ImreBittner Imre, a nyíregyházi székhelyű fermentálócég vezérigazgatója a szemlét megelôzô megbeszélésen elmondta, a megyei agrárközigazgatással a partnertermelôik érdekében kialakított példaértékű együttműködésnek is köszönhetôen, az ULT tavaly közel másfél tonnás termésátlagot ért el a szerzôdött területének négyötödét adó szabolcs-szatmár-beregi dohányföldekrôl.



Erre az évre az ULT 1014 termelôvel szerzôdött 4132 hektár területrôl betakarítandó 6405 tonna termésre. A magyarországi termelôk az uniós támogatás 80 százalékát kapják, ami idén – 250 forintos euróárfolyammal számolva – virginia dohány esetében 1,198 millió forintot, burley dohánynál pedig 0,953 millió forintot jelent hektáronként.


A feldolgozócég a termelôk költségemelkedését akceptálva, idén alapáremelést hajtott végre, miközben továbbra is alkalmazza a felvásárlási prémiumot is a szerzôdöttön felül leadott dohány után. Mindezek révén az idén elérhetô átlagárnövekmény virginia dohány esetén a 18, burley dohánynál pedig a 30 százalékot is meghaladhatja, ha minden megtermett dohányt jó minôségben betakarítanak a termelôk – hangsúlyozta Bittner Imre. Hozzátette: erre megvan a remény, hiszen a csapadékos, meleg idôjárás kedvezô körülményeket teremt e kultúrának, így jelenleg

elérhetônek ígérkezik egy jó minôségű, 1,8–1,9 tonnás átlagtermés.


A dohánytermelôk számára jó hír, hogy a már nagyon várt, „termeléstôl elválasztott” támogatási összegeket hamarosan kifizetik a jogosultak részére. Ugyanakkor az is elhangzott a megbeszélésen, hogy a kifizetô ügynökség részérôl hamarosan indulnak a helyszíni ellenôrzések, melyek során a dohánytermelôk az eddiginél is erôsebb kontrollra számíthatnak annak érdekében, hogy a terméseredményeiket az elfogadható szintnél ne adják alább.


Forrás: Kelet Magyarország









Kövessen minket