Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

A dohánytermelésének története.

2015.09.17. 17:53:00


         Pénzes László

Stahl szerint „Nincs még egy növény a föld kerekén, amely olyan nagy hatást gyakorolt volna az emberiség gazdasági és kulturális fejlődésére, mint a dohány.” A dohány Amerikából származik. Magyarországon már régidőktől ismeretes és valószínűleg I. Ferdinánd és Miksa királyok alatt nálunk táborozó spanyol segédcsapatok útján ismerték meg a magyar katonák. A dohányzás olyan rohamosan terjedt, hogy a XVI. század végén már Magyarország legtávolabbi részein is ismert volt. A dohányzás nem csak a férfiak, de a nők körében is gyorsan elterjedt, és ellene számos tilalmat hoztak, melyek között még testi büntetések is szerepeltek. 1670-ben törvényt is hoztak a dohányzás ellen: „A tobák megtilalmazásáról s a ki behozná, annak büntetéséről; kijelentvén, hogy a ki akár pipával, akár porul él vele, ha nemes ember 50, pap 12, paraszt 6 magyar forintot fizessen.” A dohányzás elterjedésének oka nem pusztán élvezet, szenvedély, mely magával ragadja a kíváncsi és gyanútlan személyeket, hanem egyúttal szokás, divat is. Hiába léptek fel ellene pénzbírsággal, bottal, sőt néha halálbüntetéssel is, minden ellenkezés és büntetés ellenére, alig száz esztendő alatt meghódította Európát.

Magyarországon 1851. évig a dohánytermelés szabad volt, feltételhez vagy engedélyhez nem volt kötve. Dohánytermeléssel elsősorban kisbirtokosok foglalkoztak, a nagyobb birtokosok az úrbéres birtokosokon, dohánytermelők telepítésén, feles kertészeken keresztül termeltek. 1848. év előtt az évi dohányszükséglet 500.000 bécsi mázsát tett ki, ami körülbelül 50-55.000 holdnyi ültetési területnek felelt meg.

A dohány egyedárusága a magyar korona országaiban /Magyar-, Horvát-, Tótországban, Erdélyben, a Szerbvajdaságban, a Temesi bánságban, a katonai határőrség, tengermellékben/ 1850. évi november 29.-én keltezett császári nyílt paranccsal 1851. március 1.-ével lett bevezetve. Az egyedáruzás behozatalával megszűnt az országban a szabad dohánytermelés. Az engedélyhez kötött dohánytermelés ellenére a dohánytermelők száma, az ültetési terület az 1851. évi 40.489 termelő, a 35.145 holdon történt ültetés 1858. évre a termelők száma 124.495-ra, az ültetett terület 133.864 holdra növekedett. A dohányjövedék bevezetésével Pesten egy Beváltási Főüzletvezetőség, és ezen kívül Pesten, Szegeden, Debrecenben, Tolnán, Marosvásárhelyen Dohánybeváltó Felügyelőségek lettek felállítva. A felügyelőségek a terület dohánytermelés változásával együtt változtak. 1866. évben a Pesti Felügyelőséghez tartozott többek között: 1. Pesti Kerületi Hivatal; Kápolnai Fiók Hivatal, 2. Szolnoki Kerületi Hivatal; Jászkiséri Fiók Hivatal, Tiszaroffi Fiók Hivatal, Beváltó Bizottság, Érsekújváron, Kapuváron, Jánosházán, Csetneken. 1855. évtől a Pesten lévő Beváltási Főüzletvezetőség megszűnt. 1856. évtől a dohánybeváltó felügyelőségek, a cs. kir. dohánygyárak és beváltó hivatalok Bécsben székelő vezérigazgatóságnak lett alárendelve.

Az 1867 évi kiegyezés után a magyar minisztériumok visszaállításával együtt a dohány egyedáruság is önálló lett, illetve létrejött a magyar dohányjövedék. 1867. év végével a magyar dohányjövedék az osztrákoktól külön vált. A kiegyezést követően dohánytermelést csak azok végezhettek, akik a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint szerződést köthettek. Dohányt lehetett termelni a kincstár részére, kivitelre, saját használatra.

1868-tól 1882-ig a magyar dohányjövedéknek a dohánytermelésre, beváltásra, raktári kezelésre, dohánygyártásra, a külföldi dohányok vételére, s egyéb az adminisztratív igazgatásra vonatkozó központi teendők összes ügyeit közvetlenül a magyar pénzügyminisztérium intézte. 1882. április 1.-től a pénzügyminisztérium helyett a külön szervezet a Magyar Királyi Dohányjövedéki Központi Igazgatóság látta el a szakteendői feladatokat. Az egyik fő feladatának tekintette, hogy a beváltó hivataloknál rendszeres, kőből épített, kellő világítású és ventillációval ellátott raktárak kerüljenek felállításra és a minőségi, okszerű dohánytermesztést megfelelő formában előmozdítsa. Az 1870-es években a dohánytermesztés „okszerűsége” igen alacsony fokon állt, ezért a Dohányjövedéki Központi Igazgatóság feladatául tűzték ki: a dohány egyedárúság és nemzetgazdaság érdekeinek összhangba hozását, a dohánytermelés növelését, a dohánytermelőkkel való folyamatos együttműködés javítását, a jó minőségű anyag előállítását, a talaj megfelelő megválasztását, az anyagkezelésben tapasztalt hiányosságok megszűntetését, a magyar dohány külföldi piacon történő versenyképessé tételét. A reformok életbeléptetése folyamatosan megtörtént: - A dohánytermelésre nem alkalmas területek fokozatosan kizárásra kerültek, 1884-ben életbe lépett a talajvizsgálat, megalakultak a talajvizsgáló bizottságok, akik meghatározták a dohánytermesztésre alkalmas területeket. – A jobb minőségű dohány, kedvező áron, került átvételre, a silány anyagok árai leszállításra kerültek, bevezetésre került a „kihányás” osztály. – A mintatelepek felállításra kerültek, ahol az okszerű termelés gyakorlatban kerülhetett bemutatásra. – A vándortanítók kiküldése megszervezésre került és feladatuk volt a talaj kellő megválasztása, a palántaneveléshez melegágyak használata, az ültetés időben történő végzése, a kapálás, töltögetés, kacsozás kellő időben történő végzése, a levéltörés a beérésnek megfelelően, fokozatosan történő teljesítése. 1897. évben a termelők részére adandó előleg újból szabályozásra került, mely szerint „holdpénz” 1 kat. hold után 20,-Ft, zsinórpénz 100 kg szárazdohány után 2,-Ft.

 

1869. március 22.-től a dohánybeváltó hivatalok kerületi és fiók hivatalok megkülönböztetése megszűnt. Ezt követően a Pesti Dohánybeváltó Felügyelőség alatt állottak a Pesti-, Szolnoki-, Tiszaroffi-, Jászkiséri Dohánybeváltó Hivatalok és a Füzesgyarmati-, Csetneki-, Jánosházai-, Kapuvári-, Érsekújvári Beváltó Bizottságok. A dohánytermelési engedélyek kiadását 1877. évtől a dohánybeváltó felügyelőségek adták ki. 1890. évtől a felügyelőségek új területi beosztást kaptak, a számuk ötről hétre emelkedett. A tolnai felügyelősség megszűnt és a Budapesti Dohánybeváltó Felügyelőséghez csatolták. A Budapesti Dohánybeváltó Felügyelősséghez tartozott a Budapesti-, Faddi-, Barcsi-, Szuloki-, Érsekújvári Dohánybeváltó Hivatal. A Szolnoki Dohánybeváltó Felügyelőséghez tartozott a Szolnoki-, Tiszaroffi-, Jászkiséri Dohánybeváltó Hivatal, valamint a Jászberényi Dohánybeváltó Bizottság.

Az első világháborút megelőző években hat dohánybeváltó felügyelőség / budapesti, aradi, debreceni, miskolci, nyíregyházai, szolnoki/ és 36 dohánybeváltó hivatal / budapesti, barcsi, csongrádi, érsekújvári, faddi, kiskunfélegyházai, nagyatádi, aradi, batonyai, békéscsabai, csókai, nagybecskerei, szegedi, temesvári, zsombolyai, debreceni, érmihályfalvai, hajdudorogi, nagykárolyi, nagylétai, polgári, szatmár-németi, miskolci, kápolnai, mezőkövesdi, rakamazi, nyíregyházai, kisvárdai, nagykállói, nagytárkányi, nyírbátori, vasárosnaményi, szolnoki, jászberényi,és tiszaroffi / és 22 dohánygyár működött.

Az I. világháború alatt a dohánytermelés visszafejlődött, a termelők a jobban jövedelmező gabonatermelésre tértek át. A dohánybeváltási árak emelésével, a dohánykertészek katonai szolgálat alóli mentesítésével sem lehetet megfelelő eredményt elérni. A dohányjövedék 1924. évben kamatmentes hitel nyújtásával segítette a dohánytermelőket. A dohánypajták kijavításához holdanként 160 pengőt 3 évi törlesztésre, új pajta építésére holdanként 600 pengőt 10 évi törlesztésre, kamatmentes előlegként biztosítottak. A kölcsönök hatására a dohánytermő terület 1925. évben 29.000 kat. hold, 1926. évben 41.000 kat. holdra növekedett. Az értékesítési lehetőség csökkenése miatt nagy készlet halmozódott fel, a túltermelés megszüntetésére a beváltási árakat 30-35 %-kal leszállították. A dohánytermelés jövedelmezőségének biztosítása és fokozása érdekében 1934 és 1944 év közötti időszakban minden évben emelésre kerültek a beváltási árak. A dohányültetvényekben a jégverés által okozott károk megtérítésére szolgáló alapok létrehozására a Magyar Minisztérium 3.460/1943. ME számú rendeletet adott ki. Az alapot járulék fizetésével oldották meg. Az általános járulék 5 %, maximum 6,5 %, a pótjárulék maximum 5 % a kártérítéstől függően.

A II. világháború után a dohánytermelés rövid időn belül talpra állt, 1946. évben már 26.000 kat. holdon termeltek dohányt. A földreform előtt rendes és rendkívüli előleg volt biztosítva. A rendes előlegre minden dohánytermelő igényt tartathatott, ami állt a holdpénzből és a zsinórpénzből, a rendkívüli előlegre a nagytermelők tarthattak jogot. A földreform után a különbség megszűnt. A dohánykertészekre külön jogszabály vonatkozott, amely tartalmazta a szerződés feltételeit, képzésük formáját.

A dohányjövedékre vonatkozó törvények: 1868. évi XIV., 1876. évi IV., 1887. évi XLIV., 1900. évi XXIX., 1933. évi V. törvénycikkek. 1947. évben a másodi világháború után a dohányjövedéki ügyekben eljáró hatóságok és hivatalok: pénzügyminisztérium, dohányjövedéki központi igazgatóság, pénzügyi igazgatóságok, dohánybeváltó igazgatóságok, magyar dohánygyárak, dohányáruraktárak. A dohánybeváltó hivatalok közvetlenül a Dohányjövedéki Központi Igazgatóságnak voltak alárendelve, ekkor 24 dohánybeváltó hivatal és 2 kirendeltség volt, amelyeknek székhelye: Battonya, Békéscsaba, Budapest, Debrecen, Fadd, Hajdúdorog, Jászberény, Jászkisér, Kápolna, Kiskunfélegyháza, Kisvárda, Mezőkövesd, Miskolc, Nagyatád, Nagydorog, Nagykálló, Nagyléta, Nyírbátor, Nyíregyháza, Polgár, Rakamaz, Szolnok, Tiszaroff, Vásárosnamény, Pápa, Pécs.

A II. világháború után a nagyüzemek létrehozásával a dohánytermelés helyzete különböző változásokon ment keresztül. A kezdeti nagyüzemi dohánytermesztés sikertelen évei után a részes, az egyéni, a családi termesztés került előtérbe. A dohánytermelés szinte kizárólagosan a nagyüzemek integrálásával valósult meg. A gépi munkák jelentős részét a nagyüzem, a kézi munkát az egyének, családok végezték. A dohánytermelés korszerűsítéséhez szükséges gépek, eszközök alkalmazása az 1971-72-es években kezdődött meg. A kormányhatározat alapján a dohánytermelés komplex fejlesztésére központi intézkedések léptek életbe. A speciális dohányművelő és betakarító gépek beszerzéséhez 70 %-os, a korszerű mesterséges szárítóberendezések beszerzéséhez 47 %-os állami támogatás volt biztosítva. A speciális gépek importjához 470.000 dollár devizakeret állt rendelkezésre. A dohánytermelésben alkalmazott speciális gépek száma 1979-ig jelentősen megnövekedett, például a Balthes hidas traktor 330 darab, a Sirokkó TDO szárító 890 darab. Az 1970-es években dinamikusan fejlődő dohánytermelés a készletek felhalmozódásához vezetett, a dohánytermelés visszafogására intézkedések történtek.

Az 1979-80-as éveket követően a speciális dohányművelő gépek importja gyakorlatilag megszűnt. A dohányfermentáló vállalatok, a termelőszövetkezetek által üzemeltett szárítótelepek különböző eredményeket értek el, az objektív és szubjektív okok miatta a minőségérdekeltség hiányosan érvényesült. A végtermék érdekeltség erősítését szolgálta a 15-30 mázsás kisszárítók egyéni termelők részére történő kihelyezése. A kisszárítók színvonala elmaradt az élenjáró szárítók színvonalától. A házilagos próbálkozások tömeggyártást nem értek meg. A Prügyi szárító elsősorban a környezetében terjed el kisebb mértékben, a Somos féle szárító pár darabot tett ki. A Jugoszláviából behozott SDM-42 P szárító viszonylag jobbnak számított, de kevés került belőle Magyarországra. A kedvezőtlen adottságú nagyüzemek részére az árbevétel után biztosított állami támogatás jelentős mértékben hozzájárult a dohánytermelés átrendeződéséhez. Jelentősen visszaesett a dohánytermelése Baranya-, Somogy-, Tolna-, Békés-, Heves megyében.



Forrás: Pénzes László





Időjárás




Máshol vagyok:



Kövessen minket