Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

A dohánytermesztés története Jászkiséren

2022.04.05. 6:21:00


Szabó Ervin jászkiséri lakos 2018-ban adta be a Jászkisér Települési Értéktárba "A dohánytermesztés története Jászkiséren" címmel javaslatát, amit a település elfogadott és a Kulturális örökség kategóriában felvette a település értékei közé.Szabó Ervin és Jászkisér követendő példát mutatott ezzel annak a több száz településnek, ahol foglalkoztak dohánytermesztéssel korábban. Szívesen közreadnánk más települések dohánytermesztésének történetét is Szövetségünk weblapján.

"A Jászkisér, illetve a Jászság életében igen nagy múltra tekint vissza a dohánytermesztés. A jászok 1671-es panaszlevelükben tiltakoznak, hogy a végvári vitézek dohányt követelnek tőlük, melyet nem tudják teljesíteni, hacsak nem úgy, hogy saját pénzen vásárolnak dohányt. A panaszlevélből nem derül ki pontosan, hogy mikor jelent meg e növény termesztése, csupán annyi, hogy akkoriban már termesztették."

"Kisparaszti parcellákon kellett, hogy elterjedjen a dohány termesztése a Jászságban és így Jászkiséren is, elsősorban családi keretek között.
Bármennyire is jellemző volt a vidék mezőgazdasági termelésében a jelentős helyet elfoglaló gabona és más takarmánynövények termesztése, már nem nyújtott megfelelő megélhetési lehetőséget a közösség számára."

"Jászkisér a XVIII. század végén kiemelkedik dohánytermesztésével. Ebben az időben még a Kürti és a Tiszasülyi pusztákon is béreltek területeket a termesztésre, amely évente a 10.000 mázsát is meghaladta. Nem véletlen, hogy a településnek dohánybeváltója épült 1860-ban, amelyik azután a Magyar Dohányipar tulajdonában volt még az 1970-es évek végén is."

"A dohány termesztése kedvező volt a kisparaszti gazdaságban. Jövedelmezősége mellett a család “apraját-nagyját” ellátta egész éves munkával, mindenkit be lehetett vonni a tevékenységbe."

"A települési értéktárba való felvételt indokolja, hogy jellemző módon napjainkra már a dohánytermesztés megvalósítási formája gépesített, nagyüzemi keretek között zajlik. Ezért is érdekes az, hogy Jászkiséren - ma már elfeledett technikákkal - milyen módon termesztettek dohányt, elsősorban „feles-dohányosok” révén, családi keretek között."

"Jászkiséren 1978-ban még öt család 15 hektáron termesztett dohányt, nyolcvan-kilencvenezer forintért. Ezt az évet több már nem követte. A jászkiséri növénytermesztési kultúra azon fejezete zárult le ebben az évben, amely a helyi embereknek oly hosszú időn át jelentette a nehéz, de biztos megélhetést, generációról-generációra, apáról-fiúra…"

A dohánytermesztés története Jászkiséren letöltése


 



Forrás: https://www.jaszkiser.hu/alap/ertektar/a-jaszkiseri-dohanytermesztes-tortenete.pdf







Kövessen minket