Magyar Dohányújság

Riskó György

Riskó György 1927. május 4-én született Debrecenben 3 gyermekes iparos családban. Apja Riskó György szabómester, édesanyja Gáti Margit háztartásbeli volt.

Családi fénykép a Riskó családról
 

Középiskolai tanulmányait az 1719-ben alapított Debreceni Piarista Gimnáziumban végezte.
 

Piarista gimnázium régi épülete Debrecenben
 

1944 őszén 17 éves korábban, mint levente Ausztriába került, 1945 májusában itt esett amerikai fogságba, majd 1945 szeptemberében érkezett haza.

Itthon munkát vállalt és befejezte a középiskolát, 1946-ban érettségizett. A Debreceni dohánybeváltóban helyezkedett el, mint időszaki munkás, később véglegesítették, azóta megszakítás nélkül a dohányiparnál dolgozott.
 

Pécsi Dohánygyár 1950.
(balról második Riskó György, középen Riskó Péter, jobbról második Bencze Rudolf
 

1948 végén a Pécsi Dohánygyárba helyezték át, az akkor újonnan létesített dohánybeváltó üzem munkásállományban lévő termelésirányítójaként dolgozott. Több szakmai tanfolyamot elvégzett, így 1949-ben dohánytermelési irányító beosztást kapott.

Pécsről 1950-ben a Budapesti Dohánybeváltó Nemzeti Vállalat központjába került áthelyezéssel, ahol a tervezés és termelésirányítás területén dolgozott.

Közben elvégezte az Élelmiszeripari Minisztérium egy éves Műszaki és Gazdasági Iskola élelmiszeripari technológiai tagozatát.

1952-ben az Élelmiszeripari Minisztérium Dohányipari Igazgatóságára helyezték át, itt főelőadóként dolgozott a mezőgazdasági termeltetés vonalán.

Feleségével, Máli Ilonával a dohányiparnál ismerkedett meg, aki már 1946 óta a Dohányjövedéki Igazgatóság alkalmazottja, ő később vállalati statisztikusként élt végig számos átszervezést. 1954-ben házasodtak össze, házasságukból egy lányuk született.
 

Riskó György feleségével, Máli Ilonával
 

1957-ben ismét egy átszervezés során a Budapesti Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat központjába helyezték át termelési szakelőadói és megyei instruktori beosztásba.

Közben 1964-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát szerzett.
 

Havanna II. C ültetvény a Somogy Megyei Állami Gazdaságban 1957.
 

1967-től az országos központba helyezték vissza, ahol a termeltetési és kiképzési osztályon dolgozott, szakelőadói, illetve „kiemelt mérnöki” beosztásban.

1971-től a Dohányipari Vállalatok Trösztjének központjában a mezőgazdasági és termelésfejlesztési önálló osztály vezetője lett. 1977 áprilisától a Tröszt központját Debrecenbe áthelyezték és termelési igazgatói kinevezést kapott. Feladata volt a dohánytermesztés folyamatos biztosítása mellett az új tröszti termeltetési apparátus létrehozása debreceni székhellyel.

Csoportkép kollégák körében
(bal felülről Lossinszky Andor, Pámer József, Riskó György, Kisfaludy Mihály,
jobb alul Ferencz Tibor)
 

1980 júniusától minisztériumi határozattal megszűnt a Dohányipari Vállaltok Trösztje, átkerült a Budapesti Dohányértékesítő és Szolgáltató Közös Vállalathoz, mint Igazgatási és Ellenőrzési főosztályvezető. Itt dolgozott 1988-ig nyugdíjazásáig.

Számtalan átszervezés, névváltozás végigkísérte a dohányiparban eltöltött 40 évét.

A dohánytermesztés területén szerzett széleskörű szakmai ismereteit a nemzetközi dohánytermelés helyzetének folyamatos megismerésével tartotta naprakészen. Többször járt külföldön kereskedelmi jellegű megbízatás keretében Csehszlovákiában, Lengyelországban, NDK-ban, Szovjetunióban, Törökországban, Olaszországban, Görögországban, Egyesült Államokban. A tanulmányutak során államközi iparági szintű együttműködések kialakítása volt a cél.

A dohánytermesztés egészének átfogó ismeretében gazdag gyakorlati és elemző tapasztalattal rendelkezett. Szakértelme a dohánytermelő gazdaságok körében is közismert volt, tanácsait készséggel elfogadták. Személyes ráhatása eredményeként sokat javult e termelő gazdaságok és a dohányipar kapcsolata és együttműködése. Éveken keresztül a Dohányipar Vetőmag-termesztési Bizottságát irányította és aktívan részt vett a fajtafenntartásban.

Vetőmagszemle 1985.
 

Figyelemreméltó érdemeket szerzett a dohánytermesztési technológia gépesítésének szervezése és irányítása terén. Közreműködésével 1972-ben próbálták ki az amerikai Everett cég egyik dohánykombájnját, ezt követően a keleti szektoron belül elsőként Magyarországon kezdtek Balthes-Harvester típusú kombájnt használni és üzemeltetni. Ennek eredményeként a szántóföldi munka 1972. évi 13%-os gépesítési szintje 1978-ra 77,5%-ra emelkedett.

Balthes gép, ami „mindent tudott”
 

Többször vett részt vezetői továbbképzéseken, vállalatvezetői komplex vezető-továbbképző tanfolyamon, 1979-ben.

Tankönyvek, ismeretterjesztő kiadványok írása mellett rendszeres szakmai előadásokat tartott. Móger Jánossal közösen állították össze a Mezőgazdasági Lexikon A-K (1982) második teljesen átdolgozott kiadásában a dohányfejezetet.

Igazi kihívás volt számára az ötévente megrendezett OMÉK-on való megjelenés és a dohányipar bemutatása (68. OMÉK – 1975, 69. OMÉK – 1980, 70. OMÉK-jubileum - 1985). Számos elismerés és köszönő levél bizonyítja, kiváló precíz munkáját.

Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetés átvétele, 1988.

 

A dohányiparban eltöltött 4 évtized során többször volt az Élelmiszeripar Kiváló Dolgozója, 1979-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatát, 1988-ban a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta meg.

Családja több szállal is kötődik a dohányiparhoz. Bátyja is dolgozott a Pécsi Dohánygyárban, aki később a Kál-kápolnai, majd a Kiskunfélegyházi dohánybeváltók telep- és üzemvezetője is volt. Unokaöccse több mint 30 éve áll a dohánytermesztés szolgálatában.

Öröm volt számára, hogy a dohányos szakmát szeretni és benne dolgozni családi hagyomány. Büszkeséggel töltötte el, hogy a szakma szeretete tovább él, lánya, veje és egyik lányunokája kertészmérnök végzettségű.

Nyugdíjas éveiben őszinte ragaszkodással tartotta a kapcsolatot dohányos kollégáival, barátaival.

Halála napjáig megőrizte érdeklődését az ipar sorsa iránt is, féltve őrizte a tárgyi és szellemi emlékeket. 2006. november 5-én 79 éves korában hunyt el Budapesten.