Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Bordács István

1926. 07. 25. - 2017.09.19




Születési hely: Pozsony
Születés ideje: 1926. 07. 25.
Halál ideje : 2017.09.19

 

1926. július 25-én született Pozsonyban. Szülei Bordács István lakatos MÁV alkalmazott és Szalai Mária, háztartásbeli voltak.

A Bordács István életének kezdetekor nem sok jóban reménykedhetett, mivel 1926 nem a lehetőségek ideje volt, hanem a zavaros és bizonytalan jövőé, kiváltképp a Csehszlovákiához tartozó Szencen, egy magyar lakatos és háztartásbeli felesége hétgyermekes családjának legidősebb fiúgyermekeként.

 

A család / jobb szélen Bordács István /
 

Szegények voltak, a fiú állandóan éhesen és gyakran mezítláb járta ki az általános iskolát. „Kő kinyér?”, kérdezte a jó szívű nagyapja, Ferenc bácsi, hogy segíthessen, bár nekik sem volt sok. „Kő”, válaszolta, holott szégyellte, hogy éhes. Osztálytársa, barátja is látta ezt, és megosztotta vele az ebédjét, hogy ez neki túl sok, amit azzal a magyarázattal fogadott el, hogy az övé éppen otthon maradt. Pedig nem volt otthon mit enni, otthon sem.

Dolgozott, hogy ételt tudjanak venni testvéreinek, és hogy az év egyetlen napján, Karácsonykor befűthessenek. Nem volt villany, így a takaró alatt gyertyafénynél olvasta a Moby Dick-et és társait, melyek elültették benne a természet szeretetét.

1943-ben átjött Budapestre munkát keresni. A Tüzérségi Szertárban lett irodai segédmunkás. 1944. végén visszatért Szencre szüleihez, ahonnan 1944. decemberében a Vörös Hadsereg elől elhurcolták. Lispén, Bázakerettyén dolgozott olajkutaknál. 1945. márciusban az Ausztriai Judenburg környékén a felszabadulásig, 1 hónapig volt gyűjtőtáborban, ahonnan egy cseh katonai bizottság, mint cseh állampolgárt, Pozsonyba vitte, majd 1945. júniusában hazaengedték.


A fiatal Bordács István
 

Folyamatosan tanult, elvégezte a Polgári iskolát, mely után napszámosként dolgozott. 1947-ben egy barátjával, nincstelenül átszökött Magyarországra egy jobb élet reményében. A budapesti Dohánybeváltó üzemben lett a raktárban segédmunkás. Könnyűnek ez az élet sem volt mondható, mert csak ágybérletre jutott. De az első fizetéséből ágyneműt vett az egész családnak otthonra, mert ott még az sem volt.

Végezte a munkáját, igyekezett azt a lehető legjobban teljesíteni, és közben nem szűnt tanulási vágya. 2 év múlva már normairoda vezető, majd 1949-1950 között az Egri Dohánygyárban, technológusként dolgozott. 1950-ben visszakerült Budapestre és a Minisztérium Dohányipari Főosztályán dolgozott. A munka mellett a Madách Imre dolgozók gimnáziumában leérettségizett. 1952-ben tartalékos tiszti átképzésen vett részt, később 1954-ben és 1956-ban szintén, végül alhadnagyi rendfokozattal került tartalékos állományba, de a katonai világ sosem vonzotta.

1952-57 között a Műszaki Egyetem Élelmiszer vegyész szakán szerzett diplomát, természetesen esti kurzuson és 31 évesen először a Pécsi, majd a Lágymányosi Dohánygyár vállalti igazgatójává nevezték ki.
 

Iváncsics Hilda és Bordács István
 

Az egyetemen ismerte meg feleségét Iváncsics Hildát, akivel 1953. december 31-én házasodott össze. Az esküvő nem volt probléma mentes, a tanú késett, ezért ismeretleneket kellett tanúnak kérni.

Jólét azért még ekkor sem volt, az esküvő után mindenki hazament albérletébe, mivel közös lakás szóba sem jöhetett.

Ott volt a Műszaki Egyetemen az aulában az 56-os forradalom kirobbanásakor. Hazaérve megsimogatta az 1 éves gyermeke fejét, miközben azt mondta: „Ha tudnád Atika, mi történik most odakinn”.

A munka mellett tanított 9-10 évig a Kertészeti Egyetemen adjunktusként, megírta a "Dohányipari technológia" tankönyvet, több szervezet és bizottság tagja volt.
 

31 évesen már igazgató volt

 

1964-ben ismét a Dohányipari Tröszt következett, ahol először főmérnöknek, majd később igazgatónak nevezték ki. 1979-ben a Dohányipari Tröszt vezérigazgatója lett, ezt a pozícióját egészen a Tröszt megszűnéséig betöltötte.

Családjával leköltözött Debrecenbe - ahol 9 évig laktak - és a Tröszt megszűnését követően a Dohányipari Iroda igazgatója, majd később 1987-ig a Debreceni Dohánykutató Intézet igazgatója volt. Igazgatói évei alatt kiemelten szorgalmazta a kutatási eredmények mielőbbi bevezetését a termelésben.

Magas beosztásai alatt sem riadt meg a kétkezi munkától, ha munkahelyi összefogás kellett a vállalat területének rendbetételéhez, ott volt. Lapátolt, keverte a betont a többiekkel. Megkövetelte a pontosságot, ha valaki akár egy percet késett az értekezletről, már nem vehetett részt rajta.


 

A Tröszti és Dohányipari Irodai évek
 

1986-ban nyugállományba vonult saját kérésére.

Bordács István munkássága a dohányipar teljes keresztmetszetét érintette, így könnyen átlátta a feladatokat és az igényeket, szükségleteket a fejlesztésre, átalakításokra. Irányítása alatt a teljes dohányipari technológia megújult. A manuális tevékenységeket korszerű gépsorokkal váltották fel, bevezették a meleg technológiát és sorolhatnánk még azokat a fejlesztéseket, amelyekhez munkája, szakértelme kapcsolódott.

Egy minisztériumi értékelése így méltatja:

” Szakmailag jól felkészült… Az új megoldások iránti érzéke igen jó… Jelentősek az ágazat technikai és technológia fejlesztéseiben elért eredményei, széles körű nemzetközi kapcsolatai és ismeretei vannak. Mint vezető, beosztottjaival szemben szigorú és igazságos, fegyelmet tart és személyében is példamutató.”

Nyugdíjazási kérelmében Bordács István ezt írja:

"Negyvennégy évet dolgoztam, ebből 39-et a dohányiparban. Segédmunkásként kezdtem és vezérigazgató voltam a tröszt megszűnésekor. Magam és munkám minősítésére nyilván nem én vagyok az illetékes. Talán elfogultság nélkül gondolhatom, hogy életem tartalmas volt. Életpályám egybeesett a nagy társadalmi átalakulással, lelkesítő céljaival - amiben nagyon hittem - és nem kis csalódást okozó kudarcaival."

 

Családcentrikus volt Bordács István

 

1965-1979 között a MÉTE Dohányipari Szakosztályának vezetőségi tagja volt, majd 1979-től 1986-ig annak elnöki funkcióit látta el.

1974-ben a Kertészeti Egyetem Gyakorlati Oktató Tanácsának volt a tagja. 1978-1986 között a Hajdú Bihari megyei Tudománypolitikai Tanács tagjává választották.

Több kitüntetésben részesült 1964-ben és 1975-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta meg.

1964-től 1988-ig a Dohányipar felelős szerkesztője volt. 25 éven keresztül arányította ennek a szaklapnak a munkáját, ügyelve arra, hogy az ipar minden területe kapjon lehetőséget a publikálásra, a munkájuk és eredményeik bemutatására.

Bordács István nagyon szeretett autót vezetni. A vállalati időkben, amikor autó és sofőr járt neki, mindig ő vezetett, miközben a sofőr hátul ült. Nem hajszolta a munkát, nem a pénz motiválta életét, viszont takarékoskodott. Negyedik emeleti panellakás és egy Lada megfelelt számára.

Nyugdíjazását követően minden idejét Balatonon, Kiliántelepen töltötte, a feleségével.
 

A pecázás volt a hobbija
 

A halakat „üldözte”, a csónakban ringatózva, a nádas csöndjébe merülve. Tudta, hol foghatók a legnagyobb halak, melyeket mindig elajándékozott, mert nem szerette enni a halat, csak kifogni.

A telken egy házi kertet alakított ki ahol minden zöldség és gyümölcs megtermett, precízen beállítva, az egymás utáni termések idejét. Ez annyira jól sikerült, hogy a legkorábban érő cseresznye mindig az éhes madaraké lett, a legkésőbbiek pedig a falubeli gyűjtögetőké.

1992-ben elvesztette feleségét, 2010-ben elsőszülött fiát.

Mindent a családjáért, gyerekeiért tett, nekik adott mindent, amire lehetősége volt, neki elég volt a 27 éves Lada Samara. Igaz, a 73 éves korában kapott első új biciklijével közlekedett leginkább, amiről sosem szállt le, mindenhová azzal ment.

Az utóbbi években az ereje lecsökkent ugyan és a házi kert kezdett gondozatlan őserdővé válni, de nem tudott nyugton maradni. 83 évesen gondolt egyet és egyedül elutazott a Kanári-szigetekre, és meglátogatta dédunokáját.
 

2017 májusban büszkén vezette oltárhoz Krisztina unokáját, a szülei nevében.
 

A példátlan akaratereje miatt volt képes az utolsó pillanatig korát meghazudtolóan frissen és jó erőben leélni életét. Vallotta, hogy: „amit csinálsz, azt csináld a lehető legjobban, ha valamibe belekezdesz, azt fejezd is be, sose add fel. Ne csak elfogadd a dolgokat, hanem értsd meg és értelmezd, vonj le következtetéseket.”

Nem hátrált meg, nem másoktól várt segítséget, hanem tudta, hogy ha magában bízik, akkor bármit elérhet. Sosem hagyta el magát, azt mondta magának ekkor is, mint egész életében: „csakazértis, mert megfogadtam”.
 

Bordács István
 

Terveiből sok minden megvalósult még 2017-ben is, amikor is meglátogatta rokonait szülőfalujában, Szencen, amiről oly sokat mesélt.

91. éves korában Balatonon, Kiliántelepen érte a halál 2017.szeptember 19-én, nem állt meg egy autó a zebránál a gyalogosnak, Pista bácsinak…..

Temetése 2017 október 21-én volt.Földi maradványa a Balatonudvari temetőjében nyugszik.

Bordács István temetése 2017 október 21-én volt.

 


Forrás: Bordács család, MADOSZ

Csatolmányok



Képgaléria :

Bordács István







Időjárás




Máshol vagyok:



Kövessen minket