Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Egyre több gazda fordít hátat a szakmának: vészesen fogynak a gazdaságok

2023.04.18. 7:43:00


A felmérések szerint 2020-ban több mint 9 millió, különböző méretű gazdaság működött az Európai Unió területén. Ez a szám még akár impresszív is lehetne, ám a statisztikák szerint 2005 és 2020 között megközelítőleg több mint 5 millió gazdaság szűnt meg az Európai Unióban. A legnagyobb mértékű csökkenés a vegyes gazdálkodású vállalkozásokat érintetett, őket követték az állattenyésztésre szakosodott gazdaságok, a lista végén pedig a növénytermesztésre szakosodott farmok álltak. Magyarországon a felmérések szerint a vizsgált időszakban mintegy félmillió gazdaság szűnt meg, de ez jellemzően a legkisebb méretű ilyen vállalkozásokat érintette.

Egy friss felmérés szerint az Európai Unió területén 9,1 millió gazdaság működött 2020-ban. Ez azonban a becslések szerint 5,3 millióval kevesebb mezőgazdasági vállalkozást jelent, mint 2005-ben, ami azt jelenti, hogy a gazdaságok száma körülbelül 37%-kal csökkent egy alig 15 éves időintervallum alatt - derült ki az Eurostat oldalán nemrég megjelent elemzésből. A legnagyobb csökkenés a vegyes gazdálkodású és az állattenyésztésből élő vállalkozásokat érintette, míg a növénytermesztéssel foglalkozó vállalkozásoknál jóval kisebb (de azért még így is csaknem 20%-os) volt a megszűnések aránya.

A 2005-2020 közötti időszak nem kedvezett a vegyes gazdaságoknak

Mint írták, a gazdaságok aszerint osztályozhatók, hogy mely tevékenységek dominálnak ezek jövedelmében. Egyes gazdaságok többféle tevékenységből (vegyes gazdálkodás) szerzik meg a bevételüket, míg mások főként növénytermesztésből vagy állattenyésztésből. Az elemzés szerint akkor lehet szakosodott gazdálkodásról beszélni, ha egy tevékenység a gazdaság teljes standard kibocsátásának legalább kétharmadát adja. Bár 2020-ban az EU-ban valamennyi gazdaságtípusból kevesebb volt, mint 2005-ben, egyes gazdaságtípusok esetében a csökkenés sokkal erőteljesebb volt, mint másoknál: a vegyes gazdálkodások 2,6 millióval lettek kevesebben, 1,6 millióval csökkent az állattenyésztésre szakosodott gazdaságok száma, és "mindössze" 0,9 millióval kevesebb növénytermesztésre szakosodott gazdaság lett 2020-ra. Ez a tendencia a jelek szerint azóta sem fordult meg.

Az elemzés szerint az Európai Unióban 2020-ban az összes gazdaság közel háromötöde (58%) a növénytermesztésre szakosodott gazdaságok kategóriájába tartozott: valamivel több mint egyharmaduk (34%) a szántóföldi növénytermesztésre, körülbelül egyötödük (22%) az állandó kultúrákra, és egy kis hányaduk (2%) a kertészetre szakosodott. Az uniós gazdaságok valamivel több mint egyötödét (22%-át) adták az állattenyésztésre szakosodott gazdaságok, amelyek közül a tejtermelésre szakosodott gazdaságok voltak a leggyakoribbak (az összes gazdaság 5%-a), majd a szarvasmarha-tenyésztés és -hizlalás, a baromfitenyésztés, valamint a juh-, kecske- és egyéb legeltetéses állattartás következett, mindegyik 4-4%-kal.

Az összes gazdaságnak alig kevesebb mint egyötöde (19%) volt csak vegyes gazdaság, amelyeknél úgy foglalkoztak többféle növény termesztésével és/vagy állattartással, hogy egyetlen tevékenység sem tette ki a termelés legalább kétharmadát. Emellett volt néhány olyan vállalkozás (az összes gazdaság 1%-a) is, amely nem volt besorolható, mert önellátó jellegű, vagy mert olyan árut állítanak ott elő, amelyre nem lehet standard kibocsátást kiszámítani.

A kisgazdaságok voltak az elmúlt időszak legnagyobb vesztesei

Ahogy egy másik elemzés rámutatott, a megszűnt gazdaságok túlnyomó többsége (mintegy 87%-a) 5 hektár alatti méretű kisgazdaság volt. És bár a 2005 és 2020 közötti időszakban minden tagállamban kevesebb gazdaság működött, de a legnagyobb mértékű csökkenést Romániában (1,4 millióval kevesebb gazdaság, ami 32%-os csökkenésnek felel meg) és Lengyelországban (1,2 millióval kevesebb gazdaság, azaz 47%-kal) regisztrálták. Ezt követte Olaszország (0,6 milliós, nagyságrendileg 34%-os csökkenéssel), Magyarország (0,5 milliós, azaz 68%-os visszaeséssel), Bulgária (0,4 milliós, vagyis 75%-os csökkenéssel) és Görögország (0,3 milliós, azaz 36%-os gazdaságcsökkenéssel). Összevetésképpen a Központi Statisztikai Hivatal a 2020-as agrárcenzus előzetes eredményeit összefoglaló 2021-es kiadványa szerint a hazai gazdaságok száma a legutóbbi 2010-es cenzus óta, az akkori mintegy 351 ezerről, folyamatos fogyás mellett 2020-ra 234 ezerre csökkent. A felmérés szerint a csökkenő tendencia elsősorban az állattartással foglalkozó gazdaságokat érintette: ezeknek 2010-ben még 46%-os volt az arányuk a gazdaságokon belül, 2020-ban már csak 25%-ot tett ki. Mindeközben a főként növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságok aránya 41%-ról 67%-ra nőtt, a vegyes gazdaságoké pedig 13%-ról 9%-ra esett vissza. 

Még mindig a növénytermesztés a mezőgazdaság húzóágazata az Európai Unióban

Az EU mezőgazdasági hasznosítású területének fele a növénytermesztésre szakosodott gazdaságokban található. 2020-ban az EU mezőgazdasági hasznosítású területének valamivel több mint fele (52%-a) a növénytermesztésre szakosodott gazdaságokban található, körülbelül egyharmada (33%-a) az állattenyésztésre szakosodott gazdaságokban, a többi (15%) pedig a vegyes gazdaságokban. Országos szinten az egyes szakosodási típusok által kezelt, mezőgazdasági hasznosítású területek aránya erősen korrelált a gazdaságok szakosodási típusonkénti számával.

Az elemzést összeállító szakemberek szerint általánosságban elmondható, hogy a növénytermesztésre szakosodott gazdaságok kifejezetten magas arányban voltak jelen számos kelet-európai országban, például Bulgáriában (73%), Magyarországon (72%) és Romániában (67%), valamint a mediterrán országokban, például Görögországban (74%), Máltán (63%) és Horvátországban (61%). Ez gyakran a gabonafélék, gyümölcsök és/vagy olajbogyó termesztésének kedvező körülményeit tükrözte. Az állattenyésztésre szakosodott gazdaságok ezzel szemben inkább az északnyugat-európai országban, például Luxemburgban (az összes gazdaság 82%-a), Írországban (79%) és Hollandiában (58%) voltak elterjedtebbek.

 



Forrás: AGRARSZEKTOR.HU







Kövessen minket