Magyar Dohányújság

Balogh Ferenc

A megélhetés gondjaival küzdő sokgyermekes szegényparaszti családból származott, ezért már 15 éves korától mezőgazdasági munkásként kellett dolgoznia, így akkor tanulási vágya sem valósulhatott meg.

Megismerkedett viszont a dohánytermesztéssel, és ez egyértelműen meghatározta későbbi pályafutását.

1947-ben a jászberényi beváltó üzem segédmunkásaként kezdett az iparban dolgozni, ahonnan 1949-ben a miskolci beváltó üzem vezetőjévé emelték ki. Ebben a beosztásban 1951-ig működött, amikor is a Gazdasági és Műszaki Akadémián kezdte meg tanulmányait.

A diploma megszerzése után, 1953-ban a Sátoraljaújhelyi Dohánygyár igazgatójá­vá nevezték ki.

1957-ben Budapestre helyezték, a Dohányipari Igazgatóság vezetője lett. Az ipar országos nagyvállalattá történt átszervezésétől, 1963-tól folyamatosan vezérigazgatóként irányította tovább a dohányipart, 1970-ig, a tröszti szervezet létrehozásáig.

1971-től 1979-ig még a Dohányértékesítő és Készletező Vállalat igazgatójaként dolgozott, de ezekben az években az egészségi állapota már észrevehetően romlott, emiatt - saját kérésére - engedélyezték nyugdíjba vonulá­sát.

Balogh Ferenc több mint harmincéves dohányipari műkö­dése küzdelmes évtizedeket jelentett az ország életében is és a dohányiparéban is. Ebben a helyzetben különböző vezetői beosztásokból igyekezett képességei és tudása legjavával, elvi elkötelezettséggel, fegyelemmel és hittel szolgálni a gazdasági feladatok teljesítését, a magyar parasztok és munká­sok társadalmi felemelkedését.

Iparvezetői működésének időszakára esik, hogy a dohányipar termelésében jelentős technológiai és műszaki fejlődés indult meg, és megkezdő­dött a hagyományos gyártmányszerkezet korszerűsítésének megalapozása. Ezeknek sikerét nemcsak szorgalmazta, hanem vezetői feladatkörébe eső intézkedésekkel aktívan elősegítette.

Munkájáért nagyszámú miniszteri és kormánykitüntetésben részesült, és bizonyára fémjelzik a jó vezetői munkáját azok az elismerések is, melyeket az irányítása alatt működő vállalatok érdemeltek ki évről évre a munkasikereikért.

Ezekhez az elismerésekhez csatlakozott egész munkálkodá­sa során kollégái, munkatársai őszinte megbecsülése, tisztelete, amit emberi magatartásával érdemelt ki magának.

1989. április 24-én - türelemmel viselt, hosszú szenvedés után, életének 66. évében - eltávozott az élők sorából.