Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Madosz-elnök: jó dohánytermés várható idén

2016.09.02. 8:39:00


A korábbi évekhez képest valamivel jobb minőségű dohánytermés várható az idei szezonban - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke csütörtökön az MTI-vel.
    
Bényei Illés elmondta, 2015-höz viszonyítva több mint ezer hektárral kevesebb területre kötött szerződést a termelőkkel 2016-ban a két felvásárló, a szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. és a nyíregyházi ULT Magyarország Zrt. Tavaly 4418 hektárról takarítottak be termést a termelők, ebben az évben pedig 3366 hektárra van érvényes szerződés.

A szakmai szövetség elnöke kifejtette, a kedvező tavaszi időjárás miatt tíz nappal korábban tudták kiültetni a palántákat a gazdálkodók, a nyár közepéig még rendkívül jónak prognosztizált termést júliusban azonban komoly jégverés ért, amely több mint 300 hektár ültevényen okozott jelentős pusztítást a növények között.
   
 Így nem valószínű, hogy a várható termésmennyiség meghaladja a termelői szerződésekben foglalt mennyiségeket - tette hozzá.
    
A betakarítás második fázisa szeptemberben befejeződik, a dohány minősége jobb, mint az elmúlt években, de problémát jelent, hogy a korábbi évekhez képest jelentős a növény víztartalma, ami megemeli a szárítás költségét - közölte Bényei Illés. Jelezte, míg korábban 5,5-6 kilogrammnyi zölddohányból lehetett egy kilogramm szárazdohányt előállítani, idén ez lényegesen 6 kilogramm fölé emelkedett.
    
A szolnoki fermentáló már augusztusban megkezdte a felvásárlást, az ULT a leszerződött Virginia-féle dohányokat szeptember 20-tól veszi át. A felvásárlási árak 2015-höz viszonyítva nem változtak jelentősen, a minőségi osztályokhoz kötött árak mindkét fermentálónál ugyanazok maradtak. Az ULT ugyanakkor szigorította a többlettermés értékesítése esetén alkalmazott prémiumrendszert, ezért várhatóan a velük leszerződött, többletterméssel rendelkező termelők nem fognak annyi prémiumot kapni, mint az előző években - mondta Bényei Illés.
    
A dohánytámogatási rendszerrel kapcsolatban a Madosz elnöke elmondta, az elmúlt évi nemzeti kiegészítő és a szerkezetátalakítási támogatásokat kifizették a gazdálkodóknak, azonban a de minimis, azaz csekély összegű támogatást egyelőre nem folyósították számukra, holott az ígéretek szerint ezt az összeget augusztus 31-ig kapták volna meg.
   
Ebben az évben hektáronként több mint 900 ezer forint támogatást folyósítottak a dohánytermelőknek, a Madosz reményei szerint a 2017-es évre nagyjából hasonló nagyságrendű támogatáshoz juthatnak hozzá.



Forrás: mti





Időjárás




Máshol vagyok:



Kövessen minket