Magyar Dohányújság

MAGYAR DOHÁNYTERMELŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

HUNGARIAN TOBACCO GROWERS ASSOCIATION

Dohánymulti épít ki gyártókapacitást Ukrajnában

2023.06.21. 8:36:00


Mintegy 30 millió dolláros beruházással új termelőüzem felépítésébe fog a jövő év első negyedében a nyugat-ukrajnai Lviv közelében a Philip Morris International – közölte az amerikai vállalat kedden. A dohánygyártó szerint a létesítmény 250 munkahelyet teremt.

A beruházás tükrözi elkötelezettségünket Ukrajna mellett, az ország hosszú távú gazdasági partnereként – írta Makszim Barabás, a Philip Morris Ukraine vezérigazgatója közleményében, hangsúlyozva, hogy a fejlesztéssel nem várják meg a háború végét. Ukrajnának –  a Reuters információja szerint – égető szüksége van a külföldi tőkére, hogy újjáépítse az orosz invázióban megroppant gazdaságát.

Keleti szomszédunk bruttó hazai terméke tavaly 29,2 százalékkal csökkent, ami a legnagyobb éves visszaesés az ország több mint 30 évvel ezelőtt bekövetkezett függetlenné válása óta. 

A kormányzat és az elemzők az idei évre is csupán szerény gazdasági növekedést prognosztizáltak, mivel a vállalatok kénytelenek alkalmazkodni a háborús realitásokhoz.

Néhány nagy multinacionális vállalat ugyanakkor, amely már hosszú évek óta tevékenykedik Ukrajnában, nemrégiben új beruházási tervekkel rukkolt elő, hogy az ország középső és nyugati régióiban, a frontvonalaktól távol eső területeken hozzanak létre új termelőkapacitásokat.

Az Unilever például márciusban jelentette be, hogy 20 millió eurót fektet be egy új üzemébe a kijevi régióban, a gyár várhatóan 2024-ben nyitja meg kapuit. A svájci Nestlé pedig májusban kezdte meg egy 40 millió frank értékű termelőüzem építését Ukrajna nyugati részén.

A Philip Morris több mint 700 millió dollárt fektetett be az ukrán gazdaságba, amióta 1994-ben megkezdte működését az országban.

 



Forrás: VG. Világgazdaság







Kövessen minket